Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Ismerd meg Chile világbajnok pincészetét, az Errazurizt

Az 1870-es évek környékén a chilei bortermelés nagy részét a főváros, Santiago körül található szőlőültetvények tették ki. Ekkortájt kezdett borokkal foglalkozni a chilei politikus és iparmágnás Maximiano Errázuriz Valdivieso is, aki újító szellemiségével a fővárostól északra kezdett borvidék kialakításába. Miután lóháton két nap alatt száz kilométert tett meg, felfedezett egy borászati ​​paradicsomot az Aconcagua-völgyben, ahol 1870-ben megalapította a Viña Errázurizt, kijelentve, hogy „a legjobb földről a legjobb bor”. 

A pincészet legjobb vörösborai >>>

1873-ban a Viña Errázuriz piacra dobta első borát. A pincészetnek ekkor már háromszáz hektárnyi földje, fejlett öntözőcsatornái és Franciaországból importált szőlőtőkéi voltak, illetve Don Maximiano létrehozta a Villa Errázurizt, egy kísérleti várost, templommal, iskolával és munkásházakkal. 

1890-ben Rafael Errázuriz, Don Maximiano fia vette át a családi vagyon kezelését. Az ő vezetésével a telepített szőlőültetvények összterülete 700 hektárra nőtt, ezzel a világ legnagyobb, egy kézben lévő ültetvénye lett az övé. Az 1900-as évek földrenései, országon belüli politikai viszályai és törvénykezései nem tettek jót a pincészet működésének, de 1975-ben, mikor Chile a szabadpiaci kereskedelmi egyezmények részesévé vált, ismét elindulhatott a felívelő tendencia. A vidéki területek modernizálásából a chilei borászatok óriásit profitáltak, amely a bortermelés és export sikeres korszakát hozta magával.

1983-ban csatlakozott Eduardo Chadwick apjához, Alfonsóhoz Viña Errázurizban. Elkezdett megismerkedni a szőlőtermesztéssel és a finom borkészítés művészetével, később Bordeaux-ban is tanult. Ezek a tapasztalatok tették lehetővé számára, hogy elmélyítse tudását, a legkorszerűbb technológiát alkalmazza a pincészetében, és felismerje a Chilében rejlő hatalmas potenciált a prémium borok előállításához. Chadwick legjelentősebb eredményei közé tartozik, hogy 1995-ben aláírták a chilei bor történetének első nemzetközi vegyes vállalatát. A Robert Mondavival, a kaliforniai Opus One tulajdonosával kötött megállapodás eredményeként született meg a Seña, egy világszínvonalú bor, amely megmutatta a chilei terroir valódi potenciálját, és megnyitotta az utat az ultra prémium borok előállításához az országban.

Fehérbor kínálat>>>

2004-ben nemzetközi elismerésre törve Eduardo Chadwick vakkóstolót szervezett Berlinben, amelyen legismertebb borai – a Don Maximiano Founder’s Reserve, a Seña és a Viñedo Chadwick –, valamint nevezetes óvilági pincészetek borai szerepeltek. Ez a Berlini Kóstoló néven ismert esemény mérföldkőnek számít a chilei szőlőművelés történetében, bemutatva boraik kiváló minőségét. Az eredmény felülmúlt minden várakozást, a chilei borok jobbnak bizonyultak olyan híres pincészetek termékeinél, mint a Chateau Lafite vagy a Chateau Latour.

A pincészet azóta is töretlen népszerűségnek örvend, 2011-ben a chilei pincészetek közül először kapta meg a fenntarthatósági minősítést a Wines of Chile-től, a Wines & Spirits magazin TOP100 borászata között már éves szinten bérelt helye van, 2017-ben pedig megkapta a Legjobb Chilei Borászat díját is. 

A pincészet termékkínálata megtekinthető ide kattintva.

Tartalomhoz tartozó címkék: Errazuriz